Valóban ezt érezzük, amikor krízishelyzetbe kerülünk.

Amikor fiatalok vagyunk, akkor a gyarapodás van belénk kódolva. Akkor van itt az ideje a tanulásnak, az anyagi gyarapodásnak, a család alapításának, bővítésének, folyamatosan megszerzünk valamit. Arra viszont nem tanít meg bennünket senki, hogy ha elveszítünk valakit vagy valamit, akkor mi a teendő. Tanácstalanul állunk a gondunkkal.

Érdemes egy jó stratégiát kialakítani az elengedésre és a veszteségeinkre, mert életünk későbbi szakaszaiban egyre több dolgunk akad vele.

Minden változás fáj! Nem is akármennyire!

Nehezen változtatunk az életünkön. Csak, ha az élet rákényszerít bennünket, és akkor is sokára fogadjuk el. Ha saját döntésünk áll a változás mögött, akkor is sok a belső munka. Fájdalmasan érkezünk erre a földre, és fájdalmasan távozunk.

Minden fájdalom változást hoz!

Amikor nem találjuk a kiutat.

Amikor körbe-körbe járunk, és nem vezet sehová az a sok gondolaté s érzés, amiben vagyunk. Amikor nem tudunk megszabadulni a lelkiismeretfurdalástól, a dühtől, a kétségbeeséstől, vagy hónapok, netán évek múlva ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak, amik az elején. Amikor nagyon szorongunk és sokáig, és az egész életünket egy gondolat határozza meg.

A legnehezebb veszteség a haláleseti gyász, amikor elveszítünk egy számunkra fontos embert. De a kedvenc állatunkat is meggyászoljuk, egy baráti kapcsolat megszűnését, amikor bizalomvesztés történt, ha költözünk, ha munkahelyet váltunk, ha a gyerekek kirepülnek otthonról, ha válunk, ha anyagi vagy erkölcsi veszteségek érnek bennünket.

Mindent elgyászolunk, amitől már nem ugyanolyan, mint a régi megszokott életünk.

Az a célom, hogy minden alkalom után egy hajszálnyival könnyebb legyen, minden beszélgetés hozzon valami új gondolatot, érzést, felismerést. A vendégeim érezzék úgy, hogy van egy ember, aki ugyan nem a barátjuk, viszont megbízhatnak benne, ezáltal végig tudom őket kísérni az útjukon.

Mindaddig támogatom vendégeimet, amíg el nem igazodnak az új életükben.

A beszélgetések mindig egyénre szabottak!

Az első beszélgetés egyéni, de utána igény szerint jöhet hozzátartozó.

Az elején nem biztos, hogy javulást éreznek az emberek, de változást igen. Nem feltétlen a hangulat javítása a cél, inkább a kimozdulás elérése.

3-4 alkalom után jobb egy kicsit a közérzet.

Változás állhat be az önismeret, a lelki fájdalmak, a szorongások, a bizonyosságok, a bizonytalanságok, a lelki békesség és a társas kapcsolatok terén is.
Mivel újra kell tervezni az életünket, van ami marad, és van ami megy.

Mindenkinél más.

Amikor hónapok, vagy évek telnek el úgy, hogy az ember cipel valamit, akkor erre rakódik rá a folyamatosan zajló életének minden egyéb problémája. Egyre csak nő a csomag. Észre sem vesszük, hogy mindezt egy beszűkült tudatállapotban, az eredeti veszteségünk körüli örvényben töltjük.

Sokszor előfordul, hogy amikor a saját életünk is éppen elég nehéz, akkor a családunk sem érti a változást (nekik is nehéz), és egy idő után szomatizálunk. Ezt azt jelenti, hogy a feldolgozatlan lelki csomagot átrakjuk testi betegségbe.

A családi életünk, a párkapcsolatunk, a munkánk, a hangulatunk, a motivációnk, a céljaink is megszenvedik a lelkünk kríziseit.